Beca x
Summer szemszöge
Öleltem.Mintha az
életem múlt volna.Mintha ez lett volna az első és az utolsó is egyben.Nem
akartam őt elengedni pedig tudtam ,hogy
már rég elkésett a munkából.Pont ezért 6 éves ésszel úgy fogtam fel,hogy ha már
elkésett akkor inkább ne is menjen be dolgozni.
-Elég lesz kis
tücsök bogár. – tett le az a személy akit én apunak szólítok.
-Szeretlek apa. –
pusziltam meg kissé borostás arcát.
-Én is téged
prücsök ,de most menj szaladj a kis barátodhoz. – állt fel mosolyogva miközben
a hátunknál álló göndörkés hajú kisfiúra utalt.
-Siess haza. –
integettem neki miközben hátra felé lépkedtem.
-Ígérem hamar
itthon leszek. – ült be a kocsiba.
Harry mosolyogva
fogta meg a kezem,majd együtt indultunk be a házba ahol Anne,Harry anyukája
várt minket.Igazából Harry és az én barátságom már csecsemőkorunk óta “virágzik”.Már a kezdetek óta úgy viselkedtünk ,mint egy testvér pár.Mindig mindenen osztozkodtunk,a nap
legtöbb idejét együtt töltöttük.Ebbe a barátságba nem volt az,hogy az egyik
fél többet “érez” mivel az akkori felfogásunkban nem volt téma.Sose voltam az akinek sok
barátja van ellenben Harryvel.Igazából az egyetlen dolog amit irigyeltem tőle
az Anne,az édesanyja volt.Sajnos nekem ,nem adatott meg az ,hogy valakit
anyunak hívjak.Apuval mi úgymond elvoltunk hagyva.Sajnos én egy nem kívánt
gyermek voltam anyám számára.Igaz,17 évesen ki szeretne anya lenni?Miután az
anyám lelépett ,hogy ő még élni akar apura maradtam.A nagyszüleim míg éltek
segítettek az én felnevelésemben de aztán magunkra maradtunk.Neki sosem
volt az egy megoldás,hogy elhagy engemet.Miután a nagyiék eltávoztak az élők
közül aztán Londonból,Holmes Chapelbe költözünk és hát így vagyok én minden
napi vendég a Styles családban.Ez a nap is olyan volt ,mint a többi.Ebédeltünk aztán
felmentünk játszani.Miután a nap kezdet a nap lemenni lefeküdtünk a szoba középére és
a nap nyugtát figyeltük.Általában ilyenkor volt időm azon gondolkodni,hogy hol
lehet Ő,aki életet adott nekem aztán eldobott.Milyen lett volna az életem,ha ő
is velem maradt volna?Az élet elvette tőlem az anyámat de adott helyette egy
olyan barátot ,mint Harry.Kíváncsian pillantottam Harryre aki a mellkasán össze
kulcsolt kezekkel figyelte a lemenő napot.
-Harry? –
szólítottam meg.
-Igen ,Sum? –
pillantott rám mosolyogva.
-Mi ugye örökké
együtt maradunk? –kérdeztem félve.
-Persze. –
fordult felém.
-Ígéred? - nyújtottam a kis ujjamat felé.
-Ígérem- rázta
meg. –Örökkön –örökké – ölelt meg.Ez
volt az utolsó nyugodt pillanatunk így,együtt teljes biztonságba.Akkor történt
életem legrosszabb dologja.
-Summer,szívem be
kell menjünk a kórházba.Apukád balesetet szenvedett. – csorgott le egy
könnycsepp annak a nőnek a szememből akit életemben nem láttam sírni.Igazából
nem is fogtam fel ,hogy mi történt.Se én se Harry.Nem tudtam,hogy mennyire
komoly a helyzet.Anne-nel elmenentünk a korházba.De mire odaértünk már késő
volt.Az édesapám meghalt.Nem tudtam,hogy hogyan állhatnék ehhez most.Nem fogtam
fel azt ,hogy nincs senkim.Egyetlen egy könnycsepp szántotta végig az
arcom.Elvesztettem egy olyan személyt akit soha többé senki se fog tudni
pótolni és csupán egyetlen egy könnycseppet tudtam kipréselni magamból amit
a mai napig nagyon szégyenlek.Még ma is
tisztán emlékszem ahogy érzelmek hada szabadult fel bennem végig játszva az apámmal töltött összes
közös percet.Azt,ahogy biztatóan integetett mikor az ovi kapujában
álltam.Azt,amikor együtt csináltuk a kis madaraknak télire házikót.Azt amikor
esti mesét olvasót.Ez az egész azok az események közé sorolhatom amik egy
életre bevésődtek a szívemben.De csak ezután kezdőtött az igazi kínszenvedés. Idéglenesen átköltöztem Harryékhez míg el nem döntik,hogy kihez
kerülök.Ő mind végig mellettem volt,tartotta bennem a lelket,hogy minden
rendben lesz.Abban az időben szinte,minden este rémálmaim voltak amiket Harry
segített legyőzni.Miután a temetés megvolt,eldöntötték a sorsomat
is.Kitudódott,hogy az a nő aki képes volt engemet elhagyni csecsemő koromba
vállalja a gyámságot.Sajnos mivel ő a vérszerinti édesanyám ,Anne-nek
lehetősége se volt,hogy örökbe fogadjon. Igy hát költöznöm kellett
Franciaországba,mivel az anyám egy ottani híres divattervező aki nem áldozhatja
fel értem a karrierjét amit eddig felépített.A legfájdalmasabb volt az amikor
a költözés napja volt.Egész napot végig sírtam,nem akartam itthagyni ŐT.Sajnos
ez lehetségtelen volt.Anne nem akarta neki elmondani azt,hogy én többé nem
leszek a szomszédban lakó kislány csak miután elmentem. Igy hát Harry mit sem
sejtve próbált nyugtatni.Megértettem Annet,ő csak nem akart még nagyobb
fájdalmat okozni Harrynek.Elég volt az,hogy én szenvedtem.Abban az órában mikor
a gyámhatóság eljött értem Ő elment Gemmával a közeli játszótérre avval a
tudattal,hogy én is megyek később.De nem,én addig össze pakoltam majd vártam a
gyámügyet,hogy elvigyen.Fájdalmas búcsút vettem attól a személytől aki anyám
helyet anyám volt.Sírdogálva és magányosan indultam el egy új élet felé.Egy
olyan élet felé egy olyas valakivel
akit én teljesen szívemből utáltam azért amiért tett velem.
